Majmok Bolygója: Háború - Kritika

Az elvárások tehát nálam is az egekben voltak, de mivel tudtuk, hogy a Háború-ért is Matt Reeves és Mark Bomback felel így reménykedtem abban, hogy a trilógia záró darabja is tartani fogja a színvonalat. Az előzetesek és a premiert megelőző kritikák bizakodásra adott okot és miután megtekintettem a filmet kijelenthetem: Nem okozott csalódást a film. Sőt…

Az új Majmok Bolygója trilógia (amit ezek után csak rebootoknak fogok nevezni) a látványfilmek azon csoportjába tartozik, ami a CGI-t nem arra használja fel, hogy a nézőt minél inkább lenyűgözze, hanem arra, hogy még jobban bevonzza és hogy a szereplők hitelességét erősítse. A Forradalom mérföldkő volt a CGI történetében, mert vásznon korábban nem volt még olyan élő CGI karakter, mint Cézár. Az Avatar persze már 2009-ben is tökéletes volt ebből a szempontból, de annak nem voltak olyan erős karakterei, mint ennek a reboot sorozatnak. Ott a CGI csak azt akarta elérni, hogy a látványtól elakadjon a lélegzetünk, a Majmok Bolygójánál viszont már sokkal többről van szó. Egyszerűen elhisszük, hogy a majmok élnek, lélegeznek, ami nagyon fontos ahhoz, hogy kellően átjöjjön a film dramaturgiája. Ez egy olyan dolog volt, amit a Forradalom tökéletesen csinált és a Háború sikeresen továbbvitte ezt a vonalat. A rebootok tehát többek, mint látványfilmek. Valójában a drámai oldaluk sokkal erősebb ezeknek a filmeknek, mint az akciófilm mivoltuk.

Mielőtt belemennék a Háború kivesézésébe beszélek egy kicsit a történetről. Az előző rész végén Koba alaposan belekavart az eseményekbe. Agresszív cselekedetei okán az emberek háborúba kezdtek a majmok ellen, Cézár pedig próbál mindent megtenni azért, hogy békét kössenek. Az emberek vezére, az Ezredes, azonban hajthatatlan és szemei előtt csakis a majmok teljes kiirtása lebeg. Cézár a vele való harc folyamán nagy veszteségeket szenved, ezért elhatározza, hogy leszámol vele – egyedül. A dolgok azonban másképp alakulnak, Cézárt barátai nem hagyják magára, de miközben ők magánakcióznak a többi majom épsége is veszélyben van. Vajon mennyi áldozattal jár majd ez a háború?

Gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, ha elárulom: sokkal. A Forradalom sem volt egy túlzottan finomkodó film, a Háború azonban még annál is brutálisabb lett – bár a címet olvasva ez várható is volt. Emiatt sötétebb hangulatú a film, és ez okból a készítők úgy döntöttek, hogy valamivel oldani fogják a hangulatot, pontosabban valakivel. Ez pedig nem más, mint az új szereplő, Bad Ape (Rossz Majom) aki a tipikus vicces, idegesítő, kétbalkezes karakter. Egyesek számára úgy tűnhet, hogy felesleges volt a jelenléte, engem azonban nem zavart, teljesen szerethető karakter lett és nélküle lehet, hogy tényleg a film kárára ment volna a depresszív hangulat.

Szerencsére több új karaktert is kaptunk, például az áruló gorilla, Red Donkey, vagy a film „főgonosza”, az ezredes. A főgonoszt azért raktam idézőjelbe, mert nem egy szokványos főgonoszról van szó, sokkal inkább egy a sorozatra jellemző szürke karakterről, aki sokkal mélyebb jellemmel rendelkezik, mint ahogy az elsőre látszik.

Természetesen visszatérő karaktereink is vannak, sokak kedvence a bölcs orángután, Cézár jobbkeze Maurice, a végsőkig lojális Rocket és természetesen a vezető, Cézár. Róla csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni, egyszerűen tökéletes az, ahogyan felépítették és ahogyan formálódott a jelleme az évek során. Minden jelenetet ural, és Andy Serkis játéka olyan erős érzelemmel látja el, hogy egyszerűen képtelenség belekötni. Végsőkig badass, megfontolt, alapjáraton jószívű, de véges türelmű személyiség, aki mindent megtesz fajtársai és családja védelmében. Számomra minden idők egyik legszimpatikusabb karakterévé nőtte ki magát.

A karakterek tehát most is kiválóak és ennek köszönhetően a dráma is működik. Olyan szívfacsaró jeleneteket hoztak össze (ismét) a készítők, hogy egy-két jelenetet csak fátyolos tekintettel tudtam nézni. Nagy öröm volt látni számomra, hogy megmaradtak a bevált receptnél és nem mentek át akciófilmbe, hanem most is drámaiak maradtak és továbbra is az érzelmek kicsikarása volt a legfőbb cél. Az eredmény pedig teljes siker.

A helyzet az, hogy számomra egy tökéletes film volt a Háború. És tudjátok miért? Mert minden hibája megbocsátható. De mik is ezek a hibák? Néha kicsit átmegy a film lassabb tempóba, egy kicsit lehet hosszabb is a kelleténél és egy-két jelenet nem tűnik túlzottan realisztikusnak, valamint… nem, több egyszerűen nem jut eszembe. Teljesen magával ragadott a film. A CGI talán még jobb is, mint a Forradalom-ban volt, pedig onnan már nem nagyon lehetett hova továbbfejlődni. A zene, a fényképezés, a színészi alakítások (Harrelson hozza a formáját) mind-mind hibátlanok, még a szinkronra sem lehetett panasz.

Az embert egyedül akkor érheti csalódás, ha egy elejétől végéig pörgős akciófilmet vár, de ha egy komolyabb drámára kíváncsi telis-tele érzelmes pillanatokkal és érdekli a felszín alatt meghúzódó mélyebb tartalom, akkor ezt a filmet egyenesen kötelező megtekintenie.