Rindie - Day of the Tentacle Remastered

1993 több szempontból is meghatározó év volt bolygónk számára. Egyfelől, ebben az évben születtem, másfelől, ekkor jelent meg a híres nevezetes Day of The Tentacle, amely kalandjáték egy egész generáció számára volt meghatározó élmény. Én persze nem tartozom ebbe a generációba, tekintettel arra, hogy még járni is alig tudtam, számomra inkább a járókám fölött elhelyezett csillogó valamik voltak akkoriban meghatározóak, de ezt majd talán máskor mesélem el. A Day of The Tentacle vagy közismertebb nevén a DoTT, már régóta rajta van a listámon. Mindenki úgy beszélt róla, mint az egyik legmeghatározóbb Lucasarts kalandjátékról, egy asztalon emlegetve őt Guybrush Threepwood kalandjaival. Sajnos nehéz Windows 7 alatt futó verziót találni belőle, esetleg egy DosBox-os megoldás maradhat még. Egyik sem túl kényelmes. Szerencsére ezt a Double Fine-nál is így érezték, így elkezdték a remastered verzió kiadását. Nehéz egy ilyen verzió tesztelése, sőt, talán a legnehezebb kategória. Egyfelől, mert ismerni kell az eredetit, másfelől, mert óhatatlanul is hozzá kell hasonlítani a mai játékokhoz, megjegyezni annak hiányosságait, úgy, hogy jelen esetben egy 23 éves játékról beszélünk. Szóval igyekszem hű maradni az eredetihez is és kevésbé beilleszteni a mai játékok világába. A csapat korábban már a Grim Fandango-val is nagyon jó munkát végzett, így most is nagyon vártam, hogy hasonló lesz. Aki esetleg nem olvasta a tesztet, az itt megtalálhatja. Ahogy a GF-nál, itt is nagyon fontos, hogy a „felújítók” a grafikai ráncfelvarráson és a hangok feljavításán nem végeztek több munkát. Ez rendkívül fontos, mert ezáltal már tudni lehet, hogy egy az egyben az eredeti játékot kapjuk meg. Ezen lehet fanyalogni illetve örülni, de szerintem ez a legjobb, amit tehettek. Két okból, aki nem ismerte, annak tejesen újszerű az élmény, így biztosan imádni fogja, aki pedig végigjárta az eredetit, annak pedig csodálatos élmény lesz újból (immáron HD minőségben) újrajárni azt. A ráncfelvarráson kívül kapunk készítői kommenteket (aki szereti őket), amelyket azonnal ki is lehet kapcsolni (annak, aki nem szereti őket) és steam-es achievementeket. Ezek közül sok sajnos titkos, akár a GF-nál, szóval nem egyszerű megszerezni, persze, ha a megjelenés után egy héttel rákeresünk a neten, akkor már biztosan lesz egy geek, aki ezeket is felfedte, szóval még munkánk se lesz vele. Essen azért pár szó erről a felújított verziós grafikáról is, amelyet nagyon jól abszolváltak a Double Fine-os srácok. A hátterek kellőképpen élesek, egyértelműen kivehetőek a felvehető tárgyakról, hogy mik azok (mert ez az eredeti verzióban néha gond volt), a játék jól néz ki, szép lett a meseszerű grafika és hűek maradtak az eredetihez, tehát nincsenek átrajzolt hátterek, minden olyan, mint régen volt, csak élesebbek a textúrák. Persze, aki hardcore gamer és nem szereti a HD minőséget, inkább a pixelgrafika a kedvence, az bármikor átválthat az eredeti verzióra is, amely már lényegesen pixelesebb és kiválasztandó parancsgombok miatt talán nehezebben is irányíthatóbb. Apropó irányítás, akad valami, amely szerintem a régiben jobb volt. Az pedig a tárgyfelvétel, a felvett tárgyaink kezelése és az ajtók nyitása, nagyjából a lényeg. Ez pedig egy hatalmas baki a készítők részéről. Hogy értsétek, miről van szó, a régi verzióban az egérrel jobb oldalival kattintva egy ajtóra kinyithattuk azt, ugyanígy felvehettünk tárgyakat egy kattintással. Az új verzióban viszont kattintásaink menüt kaptak, tehát egy ajtóra kattintva feljön egy menü, hogy mit szeretnénk, kinyitni, zárni stb. Igaz, egy zárt ajtónál alapból a nyitásra viszi az egeret, de azért mégis nehézkesebb és a tárgyak felvételénél is így van. Már külön kell kiválasztani a felvételt. A felvett tárgyak pedig már nem jelennek meg alapból a képernyő alsó felén, hanem a bal alsó sarokba kell kattintani, ahol feljön egy menü, amely kb a képernyő felét kiteszi és úgy tudjuk elővarázsolni eszközeink. Hát ez minden, csak nem kényelmes. Márpedig elég szomorú, hogy 23 évvel ezelőtt az eredeti készítők kitaláltak egy rendszert, amely tökéletesen működött, most pedig 23 évvel később sikerül azt tovább bonyolítani, ráadásul teljesen fölöslegesen. Szóval a régi rajongóknak van miért morcoskodni. A fenti irányításbeli problémáktól eltekintve, azért van bőven más is, amiért örvendezni kell. A grafika tényleg nagyon szépre sikerült, mintha egy mesét néznénk, a játék humora bizonyítottan időtálló, nagyon jókat nevettem miközben játszottam. Agyament, logikátlan megoldások, melyek közben könnyezve nevetünk. Nagyon sok utalást találunk a jelenre is, vagyis inkább a 93-as jelenre, ami ma már a múlt, de gondolom annak a generációnak, aki Lucasarts kalandjátékokon nőtt fel, ez tovább növeli a nosztalgiafaktort. Kapunk itt Star Wars-os (!!!!) poénokat (Lucasarts játék ugyebár), politikai kitekintéseket, illetve három olyan lúzer karaktert, akikből soha nem néznénk ki, hogy képesek megmenteni a világot, mert hogy ugyebár ez a játék fő célja. A sztoriról nem sokat írtam eddig és nem is kívánom nagyon lelőni a poénokat, de arról van szó, hogy Bernard másodjára is visszatér Dr. Fred házába (először ugyebár a Maniac Mansion-ben, bár nekem ez a cím nem sokat mond, de majd kitérek még rá), hogy Zöld Csáp (Tentacle) és barátai segítségével megakadályozzák Lila Csápot, hogy átvegye a világ fölötti uralmat. Lila Csáp korábban a jó oldalon állt, de a Dr. Fred házából a közeli patakba ömlő ipari szennytől két csökevényes kis karja nő és világuralmi tervei lesznek. Dr. Fred az időgépével (Chron-O-John, amely gyakorlatilag három pottyantós WC és egy autó) el szeretné küldeni főhősünket Bernardot és két társát (Hoagie és Laverne) a tegnapba, hogy megakadályozzák Lila Csápot a szennyezett víz megivásában. Sajnos a Dr. Fred által vásárolt gyémánt utánzat (amely az időgép működtetéséhez kulcsfontosságú) nem elég strapabíró az időutazáshoz, így Hoagie 200 évvel a múltba, Laverne 200 évvel a jövőbe jut, míg Bernard megmarad a jelenben. Itt indulnak el kalandjaink, ahol két célunk lesz, megakadályozni Lila Csápot, hogy ő legyen a világ ura és hőseink jelenbe való visszajutása. A három eltérő idősík miatt három eltérő világot is kapunk, míg Hoagie a múltban van és olyan nagy nevű hírességekkel találkozunk, mint Benjamin Franklin és George Washington, addig Laverne a jövőben van, ahol Lila Csáp már átvette a hatalmas és mindenhol Lila Csápok vannak, akik az embereket, mint háziállatokat tartják. Persze ez egy humoros játék, így semmit nem kell komolyan venni, igazándiból már a rajzok, a beszélgetések és a játékbeli megoldások utalnak arra, hogy itt minden a szórakoztatásról szól és semmi sem a komolyságról. Ahogy haladtam előre a történetben, egyre inkább magába szippantott, nehéz mellőle felállni, de sajnos hozzá kell tenni, hogy elég rövid. Mai szemmel nézve talán nem, mert tovább tart, mint egy új CoD, de azért 6-7 óra játék alatt végig lehet járni, ez persze rövidebb, ha tudjuk mikor mit kell tenni. Számomra azért újdonság volt, de megértem, hogy miért volt ekkora kultusz játék a maga idejében, tényleg abbahagyhatatlan, a fentebb említett irányítási nehézségek ellenére. Az árazása is teljesen baráti, ennyi pénzért megéri, ráadásul nem egy, hanem két játékot kapunk, mert a Maniac Mansion is játszható a játékon belül (nem írom le hogy, de a veteránok, szerintem anélkül is tudják).  Ugyebár ő lenne a DoTT előzménye, mondanám, hogy érdemes végigjárni, de az 1987-es játékot egy az egyben úgy pakolták bele, ahogy az akkoriban megjelent, pedig itt örültem volna egy felújított verziónak, mert annak már igazán nehézkes az irányítása. Mai szemmel nézve pedig eléggé elmaradott is. Biztos jár érte achievement, ha azt is végigjárjuk, de szerintem nem sokan lesznek, akiknek így is élvezetes. Szerintem őt még pluszba fel lehetett volna újítani, mert nem hiszem, hogy túlzottan nagy munka lett volna.