Goodbye Deponia – Teszt Avagy: mekkora troll ez a Rufus…

Könnyes szemmel telepítettem a Daedalic Entertainment trilógiájának befejező részét, ugyanis rám jött egy kis nosztalgia, eszembe jutottak a játék főhősének „szemétkedései”, „Trollkodásai”, szerinte „hatalmas” IQ-ja és végtelen egoizmusa. A röhögéstől könnyeztem, egyszerűen nem tudtam visszatartani. Hogy lehet valaki ekkora tapló, mint ez a Rufus gyerek?

Történet:

Az előző részek tartalmából (Mert ez most fontos!) egy kis összefoglaló:

Deponia, „gyönyörű” hely, egy hatalmas és halálra ítélt szeméttelep (Bolygó). Rufus minden áron dobbantani akar Kuveqből Elysiumra, ahol Ő felbukkan, ott biztos történik valami baj. Egy ismételt kísérlet folytán sikerül feljutnia a vasúthálózaton közlekedő Organon járműre, ahonnan ez egész történet tulajdonképpen kibontakozik. Találkozik egy Elysiumi lánnyal (Goal), akit több-kevesebb sikerrel megment az Organon hajóról, érdekes, hogy ezeknek a vezére kicsit hasonlít Darth Vaderre (nem véletlen a Star Wars-os hasonlat)… Na de mindegy is. Az első rész tulajdonképpen Elysiumra jutásra való törekvés, rengeteg humorral, hősködéssel, egoizmussal, „kézügyességgel”.

Aztán valami egészen más bontakozik belőle. Az első részből ismert karakterek szinte hiánytalanul csatlakoznak, ugyan nem a mi ügyünkért, De Rufus agyafúrtan kihasználja őket, a tudtuk nélkül. A második rész erről az „egészen más” dologról szól. Egészen pontosan hatástalanítani egy bombát és megmenteni Deponia népét.

A mostani tesztalanyunk, pedig pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a második rész véget ért. Talán nem árulok el sokat: a trollkodás, szemétkedés, társaink kihasználása és a végtelen logikai feladványok folytatódnak (Rémlik? Pokoli szomszédok?). Egy kissé magasabb szinten.

Hű társainkkal (Goal Gonzo, Doc, hogy ezek miért nem hagyták még el?) A cél még mindig nem változott, Elysiumra kell jutni.

Be is fejezem, mert a végén még elmondok valamit, amit nem kéne.

Játékmenet:

A korábbi Deponia részekből és a Memoria-ból ismert point and click rendszer működik a játékban. A jól megszokott tárgyakat kombinálós módszerrel lehet haladni a jelenetek között, ritka az olyan tárgy, amit nem kell összerakni semmivel és magában is használható. Na, ez a része a keményebb, mire az ember rájön, hogy mit is kéne kombinálni és min kell azt használni, az néha igen hosszadalmas és fárasztó (agyzsibbasztó) De ez nem negatívum, mert így folyton gondolkodásra vagyunk kényszerítve. Ahogy haladunk, úgy tudunk meg többet és többet. Persze Rufus semmit sem hagy szó nélkül és igyekszik tudatlanságát egoizmussal és humorral palástolni.

Grafika:

Minden rajzolt, szinte minden animált. Tökéletesen elégedett vagyok.  A látvány ismét csodálatos lett. A képek magukért beszélnek.

Hangzás:

Itt már azért akadnak kisebb problémák, amíg az előző részekben rengeteg műfaj helyet kapott, itt a zene jobbára inkább siettet minket, mint gondolkodásra késztet és néhol kissé komor. Gondolom, mert Rufus is siet valahova. Azért a fejezetek között a gitáros srác nagyon ott van a szeren, még mindig.

Értékelés:

Összességében elégedett vagyok. Nagyszerű játék leszámítva egy-két apróságot.

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Jn0NNeNiCA8[/youtube]

Gépigény:

Minimális rendszerkövetelmény:

OS: Win XP/Vista/Win7/8

Processzor: 2,5 Ghz, Dual-Core 2 GHz

Memória: 2 GB

Videókártya: 256 MB

Szabad lemezterület: 3 GB

Optimális rendszerkövetelmény:

OS: Win XP/Vista/Win7/8

Processzor: 2,5 Ghz, Dual-Core 2 GHz

Memória: 2 GB

Videókártya: 512 MB

Szabad lemezterület: 3 GB

Pozitívum:

• Rufus humora
• A korábbi Deponiák érzete
• Rajzolt grafika
• Logikai játékok (minigames)

Negatívum:

• Zenei hiányosságok, az előző részekhez képest

Grafika: 8 (10)

Hang: 7 (10)

Játszhatóság: 8 (10)

Hangulat: 8 (10)

78%