Justice Sucks PS5 teszt – rend a lelke mindennek

Számos játékkategóriával találkozhattunk már az elmúlt évek során, vannak ugye az örök klasszikusok a lövöldözős, autós vagy épp a kalandjátékok, ott vannak a szimulátorok, ahol egy-egy munkát próbálhatunk ki, és van a Justice Sucks mely egy kicsit mindkét előbb említett kategória keveréke. Ha pontosan szeretném belőni a játék műfaját, akkor azt mondanám, hogy taktikai akciójáték. Egy nagyon vicces játékot köszönthetünk a Justice Sucks-ban, ami rengeteg vicces és egyben morbid jelenettel operál, mindezt úgy, hogy a játék egyáltalán nem próbálja meg komolyan venni magát.

A Justice Sucks-ot egy ausztrál játékfejlesztő brigádnak köszönhetjük, mégpedig a melbourni Samurai Punk-nak. A játékban egy robotporszívót irányíthatunk – pont olyat, amit az üzletekben is megvásárolhatunk, melynek neve Dusty McClean. Ez a robotka egy egyszerű életet él és egy családnak tesz jó szolgálatot, mindaddig ameddig nem kell megvédenie a lakást és a családot a betörőktől. Ez veszélyes műfaj, ami veszélybe is sodorja a család többi tagját, mivel egy elektronikai vállalat vezérigazgatója meg is keresi őket és arra kérik, hogy selejtezzék le a kis robotot. A játékban pedig ez a történetszál bontakozódik ki, Dusty felveszi a kesztyűt a különböző betörőkkel és különböző helyszíneken küzd meg az igazgató embereivel és menti meg végül az egész családot a korrupt nagyfőnöktől.

A különböző szintek és pályák viszonylag gyorsan végig vihetők, ha pedig le kéne írnom, hogy milyen komponensekből áll össze a játék akkor a Watch Dogs találkozását mondanám a Reszkessetek betörőkkel, ugyanis lényegében erre épül az egész játék. A fő cél, hogy megöljük a betörőket és feltakarítsunk magunk után. A kis robot porszívót arra használhatjuk, hogy mindenféle hétköznapi tárgyat meghackeljünk és ezekkel mindenféle sebesülést okozzunk a betörőknek. Van itt minden: leeső lámpa, becsukódó ajtók, felrobbanó gáztűzhely, és még rengeteg más. Amúgy kicsit brutál is a játék, ugyanis miután megöltük az ellenséget, fel is „takaríthatjuk” a maradványokat, ami igazából annyiból áll, hogy fogjuk a holttestet és megpróbáljuk felporszívózni, aminek hatására test csontokra hullik egy hatalmas vértócsa tetején, amit aztán már képesek leszünk felporszívózni. Igazán kannibálos játék, nemde? Ennek megfelelően amúgy mindegyik szint végén tényleg el is kell takarítanunk magunk után egy megadott időn belül.

Habár a játék alapvetően kicsit az erőszakra épít, de mégis említettem, hogy ez egy taktikai akciójáték. Ez abban merül ki, hogy a kis porszívó igazán sebezhető és nagyon könnyen a betörők áldozatává vállhat, így tényleg ügyesen kell lavírozzunk az egyes asztalok, székek, zeg-zugok alatt, hogy biztosan ne kapjanak el minket. Van pontozási rendszer is ami folyamatosan pontokkal értékeli a teljesítményünket, ám ezeknek olyan nagy létszerepük nincs, a különböző feloldható dolgokat ettől függetlenül szintén megkapjuk, viszont van egy leaderboard amin összemérhetjük az ügyességünket más játékosokkal. Nagyon kevés olyan feladat volt a játék során, ahol tényleg számított az, hogy adott időn belül be tudjuk-e fejezi a feladatot. Ez egy felől jó megközelítés, másfelől viszont nem jelent túl sok kihívást számunkra - de legalább idegeskedést sem.

Minden egyes pálya egy-egy új ügyességi szint után lesz elérhető, amikor elértük a következő szintet, automatikusan megnyílik a következő pálya. Mindegyik ilyen tartalmaz különböző feladatokat, ezek olyanok lehetnek, mint pl. öljük meg kreatívan az ellenségeinket vagy csupán annyi, hogy takarítsunk fel a lehető legnagyobb százalékban 1 percen belül. Ez talán a 3. pálya után fulladt kicsit unalomba, miután sokadjára csináltuk meg ugyan azt a feladatot más-más pályán és az adott pályán is már legalább negyedjére játszunk, ekkor kicsit alábbhagy azért a lelkesedésünk, de ettől függetlenül ugyan olyan jó móka szerintem mindegyik küldetés. Én legtöbbször a különböző dolgok meghackelésében leltem legnagyobb örömömet, azzal irtottam az ellenséges erőket.

Az irányítás nagyon egyszerű volt PS5-ön, és külön dicséretet érdemelnek a fejlesztők, ugyanis kihasználták a Dual Sense adta lehetőségeket és nagyon jó visszacsatolásokat kapunk a kezünkbe a játéktól.

Ha az egész összhatást nézzük, akkor a sztori semmiképp se húzóereje a játéknak, inkább csak úgy van és kész. Nincsenek hangos párbeszédek, se mély magyarázat, rövid kis bejátszások vannak, minimális felirattal rajtuk és ennyi. Ilyen kis bevágások vezetnek szintről szintre, kicsit nehéz is volt néha követni, hogy mi történik, ez abszolút gagyira sikeredett sajnos, ami azért elég erős kontrasztot ad a játéknak. Ezen mindenképp dolgozhattak volna még a fejlesztők, mert így kicsit kudarcba fullad a játék végére a sztori. Mivel a játékidő szintén nem olyan hosszú, ezért ezeknek a hossza is pont elmegy, tényleg nem sok vizet zavar.

Összegzés

Összességében, ha értékelni szeretném a játékot akkor azt mondanám, hogy a Justice Sucks egy olcsó, viszont nagyon jó hangulatú játék, amely szerintem az év egyik legviccesebb és legjobb indie játéka lett. Habár a sztori nem sok izgalommal kecsegtet és néha a szintek is unalmasak tudnak lenni, mégis van valami a játékban, ami le tudja kötni az embert és egy könnyed kikapcsolódásra tudja hívni a TV/monitor előtt ülőket. Én mindenképpen ajánlanám a játékot, nagyon jó időtöltés lesz, a szórakozás pedig garantált. A játék 20 dolláros áron vásárolható meg a különböző platformokra, mint például PC, PS4/5, Xbox One, Xbox Series X|S, vagy éppen Nintendo Switch.